![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
![]() |
Csillebérc |
|
Németajkú vendégeinknek 1847-ben könnyebb dolga lett volna útbaigazítást kérve a belvárosban; Csillebérc ugyanis 1847-ig a Kukuckberg és a Dreihotter nevet viselte. Az azonban biztos, hogy az eltelt idő során sokkal könnyebb lett odajutni - a tábor a belvárosból tömegközlekedéssel igen egyszerűen megközelíthető, amiről részletes információ itt olvasható. Azt, aki véletlen egy megállóval korábban, vagy később száll le a buszról, a környék kárpótolja az így esetleg szükséges cipekedésért. A környék tulajdonképp Budapest friss levegőjének forrása, sokan járnak ide túrázni, kirándulni. Valószínűleg emiatt is épült itt 1950-ben úttörőváros, amely a mai Csillebérci Szabadidő- és Ifjúsági Központ. Eredeti funkciójának egyik legerősebb nyoma, hogy itt található az 1947-ben építeni kezdett úttörővasút (ma gyermekvasút) egyik megállója is. Ez a közlekedési eszköz - bár a tábor a belvárosból való megközelítését nem könnyíti meg – igen izgalmas lehet a konferencia résztvevőinek is. Nem csak azért, mert építésének hőstörténetét még egy 1948-ban kiadott ifjúsági regény is megörökítette; hanem azért is, mert jellegzetessége, hogy megépítésétől kezdve 10-14 éves gyermek látják el az üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat – természetesen felnőtt felügyelettel, igen izgalmas és összetett tanulási helyzetet teremtve ezzel. Konferenciánk témájának szempontjából azonban talán szomorú tény lehet, hogy létrehozásakor csak a legkiválóbban teljesítő tanulóknak volt lehetőségük itt dolgozni, tanulni. A szabadidőközpont szolgáltatásai ma már nem merülnek ki a gyermektáboroztatásban. Alkalmas konferenciák szervezésére vagy szabadtéri rendezvények lebonyolítására, de területén paintball pálya és kalandpark is található. Mivel a konferenciánk tanítási szünet idejére esik, az előadások között és után nagy valószínűséggel fogjuk hallani az ott táborozó gyermekeket is, amint éppen hazatérnek egy túrából, vagy szalonnasütés közben énekelnek. A mozogni vágyóknak ideális terep lesz tehát ez a negyvenhat hektáros erdős terület, de túrára kényszeríteni senkit nem fogunk. A szállásunk az ifjúsági szállóban, a plenáris előadások és a más közös rendezvények az ötös pavilonban, a szekcióelőadások pedig a hetes pavilon termeiben lesznek, amelyek egymástól kényelmes távolságra találhatók. A szállásról és a szekciótermekről készült képek itt találhatóak. |














